Üdvözöljük a Japán Alapítvány Budapesti Iroda Honlapján

Nemzetközi workshop a Merlinben

2012-01-12 17:15

A Japán Alapítvány támogatásában:

MERLiN Színház extra

Babits Mihály:LAODAMEIA

 

nóként újragondolt görög tragédia

 


 
 
Résztvevők:
Reijiro Tsumura (J), Lorna Stuart (UK), Forte Társulat (H): Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Horváth Csaba, Kádas József, Sipos Vera

Koreográfus: Horváth Csaba
Rendező: Magács László
 

 
Babits Mihály Laodameia című művét három nyelven, három ország művészeinek együttműködésében, a hagyományos japán színház, a kortárs magyar táncművészet és az angol színház stílusjegyeinek ötvözésével kezdték el próbálni január 5-én a Merlin Színházban. A próbafolyamat 5 napos eredménye, január 10-én szűk körben került bemutatásra.
 
A nemzetközi projekt résztvevői:

TSUMURA Reijiro, kortárs színházi előadások és táncművek szerzője, rendezője és előadója. Született 1942-ben Fukuoka prefektúrában. A Kanze-iskola vezető színésze, a Ryokusenkai nó előadó csoport igazgatója és a Nishogakusha Egyetem vendégprofesszora. Ázsiában és Európában is népszerű művész. 1971-ben debütált a Dojoji című nó darabban. Jelentős előadásai: Osero (1992), Sotoba komachi (2003), Új Nemzeti Színház: OKINA (2004), Két Nóra (2005), Hikari Shozo (2008), The Diver (2010). A Két Nóra és a Hikari Shozo című előadásai a Japán Évad keretében, 2009-ben a MERLiN Színházban is vendégszerepeltek.
A művész mind tradicionális, mind kortárs nó előadásokban játszik, a nó színház iránti elkötelezettségéért elnyerte a Szellemi Kulturális Örökség megtisztelő címét.
 
A japán nó mester, a japán kormány által támogatott Japán Kulturális Nagykövetei elnevezésű különleges program keretében érkezett már a tavalyi évad folyamán is Magyarországra s tartott egy közel másfél hetes workshopot, melynek célja a magyar közönség megismertetése volt a hagyományos japán színházi világgal és annak technikájával. A workshop során együtt dolgozott mind színészhallgatókkal (a Kaposvári Egyetem III. éves osztálya, a Színház és Filmművészeti Egyetem II. éves fizikai színház osztálya - osztályfőnök: Horváth Csaba és III. éves zenés-színész osztálya, osztályfőnök: Novák Eszter)mind pedig a Forte Társulattal. A workshop résztvevői,  a mester által vezetett prezentáció keretében 2011. április 7-én mutatták be a közös munka során elsajátítottakat.
 
Laodameia szerepét a Nagy-Britanniából érkezett Lorna Stuart játssza. A fiatal színésznő 2008-ban diplomázott a londoni LAMDA (London Academy of Music and Dramatic Art) akadémián. Játszott, többek között, az Out-of-Joint társulat két előadásában (Mixed-up North és Anderson’s English, mindkettő Max Stafford-Clark rendezésében) és a londoni Shakespeare’s Globe Színház két produkciójában (IV. Henrik, Lady Percy szerepében Dominic Dromgoole rendezésében és Bedlam, Jessica Swayle rendezésében). A Margyarországon forgatott The Borgias című sorozatban kapott szerepe kapcsán tavaly már megfordult Budapesten.
 
A Forte Társulat Horváth Csaba rendező-koreográfus által 2005-ben alapított formáció. A színészek-táncosok alkotta társulat egy Magyarországon eddig kevésbé ismert formanyelv létrehozásán kísérletezik. A testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel egy új homogén nyelv megteremtése a cél. Az ily módon újrafogalmazott színház, megpróbál másképpen gondolkodni történetmesélésről, szituációról, jelenetezésről, színpadi időről, játéktérről, hatásdramaturgiáról, amely egy egészen izgalmas és eredeti színészi játékot hív elő.
 

  

 
 

 

 

Home Vissza