Üdvözöljük a Japán Alapítvány Budapesti Iroda Honlapján

Japánnyelv-oktatók Bértámogatási Programja (Salary Support Program)

2011-10-26 17:10

 

 

Japán-Magyar Együttműködési Fórum

Bértámogatási Program Japánnyelv-oktatók Számára

Pályázati Felhívás

2011

 

 

1.      Előzmények

2004. októberében találkozott a japán és a magyar államfő, majd a két ország közti kapcsolatok elmélyítése céljából létrejött a Japán-Magyar Együttműködési Fórum.

A  hatékony együttműködés reményében 11 vezető japán vállalat jelentős anyagi tőkét biztosított a magyarországi japánnyelv-oktatás fellendítéséhez. A Bértámogatási Program Japánnyelv-oktatók Számára ennek a projektnek a része.

 

 

2.      Célok

A program célja a magyarországi japánnyelv-oktatás fenntartása, fellendítése. A japánnyelv-oktatók bértámogatása meghatározott időtartamra szól. A bértámogatás feltétele, hogy a program időtartamán túl a pályázó intézmény önállóan folytassa a japánnyelv-oktatást.

 

 

3.      A jelentkezés feltételei

1)      A programra az alábbi feltételeknek megfelelő intézmények pályázhatnak. Kizárólag Magyarországon működő intézmények jelentkezéseit fogadjuk.

-        Oktatási intézmények: pl. általános iskolák, középiskolák vagy egyetemek.

-     Helyi önkormányzatok

-     Közhasznú tevékenységet végző (nonprofit) jogi személy

2)  A fent megjelölt (1) intézményi formációk abban az esetben nyújthatják be pályázataikat, amennyiben az alábbi pontok valamelyikének eleget tesznek:

-     Az intézményben először indítanak japán kurzust.

-     A diákok létszámának növekedése miatt szükségessé vált a japán oktatás kereteinek bővítése.

-     Az intézményben van japánnyelv-oktatás, de az oktató folyamatos foglalkoztatása nehézségekbe ütközik.

3)   A programra olyan intézmények pályázhatnak, amelyek a jövőben, a program időtartamán túl, önállóan szándékoznak folytatni a japánnyelv-oktatást.

 

4. A támogatott kurzusokról

A program az alábbi feltételeknek megfelelő kurzusokat támogatja:

1) A kurzus a 2011-12 tanévben indul, azaz 2011. őszétől 2011. nyaráig tart.

2) A japánul tanulók létszáma 5 fő felett van, a tanórák gyakorisága minimum 2 óra/hét.

 

5. A támogatás időtartama

A támogatás időtartama maximum 2 év.

 * A Japán-Magyar Együttműködési Fórum projektjei 2012-ben véget érnek, ezért 2011-től a támogatások időtartama megváltozik. Kérjük, szíves megértésüket!

 

6. A program tartalma

A program az alábbiakban felsorolt költségeket jogosult fedezni:

1) Japánnyelv-oktató bére

      * A pályázat intézményenként kizárólag 1 fő bértámogatására nyújtható be.

      * A támogatás összegét a „tanított órák száma × órabér” számítás alapján kell meghatározni.

      * A program egyaránt támogatja a teljes állásban, illetve félállásban vagy részidős állásban dolgozó nyelvoktatókat. A pályázat benyújtható olyan nyelvoktatók bértámogatására is, akik az adott intézményben más típusú előadásokat/órákat tartanak, és a japánnyelvi kurzusokat kiegészítő foglalkozásként végzik. Ebben az esetben a bértámogatás csak a japánnyelvi kurzusokra vonatkozik.

2) Utazási költségek, szállás költségek (amennyiben a japánnyelv-oktató más városból jár tanítani)

3) Japánnyelv-oktatáshoz szükséges tananyagok

   * A 2) illetve 3) pontokra vonatkozó igények esetén kérjük, hogy pipálja ki a jelentkezési lap erre vonatkozó rovatait!

 

7. Feltételek

 1) Pályázatra jelentkezhetnek iskolák, egyetemek, közhasznú szervezetek illetve a hozzájuk kapcsolódó alapítványok. (* A bértámogatás az intézményeket, nem a nyelvoktatókat támogatja.)

2) A pályázó intézménynek rendelkeznie kell a támogatás folyósításához szükséges, érvényes bankszámlával.

3) A támogatás elfogadása illetve felhasználása nem ütközhet a Magyarországon érvényben lévő jogszabályokkal.

4) A programot tilos vallási vagy politikai célokra fordítani.

5) A támogatás összegét, az abból nyerhető hasznokat beleértve, tilos a pályázatban megjelöltektől eltérő célokra használni.

6) A program megszakítása, felfüggesztése esetén, illetve bárminemű változtatással kapcsolatban haladéktalanul értesíteni kell a Japán Alapítvány Budapesti Irodát.

7) A támogatott japánnyelvi kurzussal kapcsolatban kiadott bárminemű propagandaanyagon vagy a kurzust hírdető honlapon fel kell tüntetni, hogy a Japán–Magyar Együttműködési Fórum által támogatott kurzusról van szó.

8) A pályázó intézmény köteles együttműködni a Japán Alapítvánnyal, ha az felmérést végez a támogatott kurzus helyzetével, illetve annak költségvetéseivel kapcsolatban.

9) A pályázó intézmény a programmal kapcsolatos kiadásokat és bevételeket külön könyvelésben köteles nyilvántartani, és az azokat igazoló nyugtákat, dokumentumokat a program lejáratát követő 6 évig köteles úgy megőrizni, hogy azokat szükség esetén bármikor be tudja mutatni.

10) A program sikerességével, eredményeivel kapcsolatban minden felelősség a pályázó intézményt terheli.

 11) A Japán Alapítvány érvénytelenítheti az elbírálást és a folyósított támogatás visszafizetésére kötelezheti a pályázó intézményt, amennyiben:

  - A pályázatban hamis adatok szerepelnek, illetve az Alapítvány a pályázatban szereplő adatoktól eltérő tényekről szerez tudomást.

   - A pályázó intézmény megszakítja/ felfüggeszti a programot.

   - Egyértelművé válik, hogy a pályázó intézmény a program határidején túl nem lesz képes biztosítani a japánnyelv-oktatás folyamatosságát.

   - A pályázó megszegi a fent említett feltételek bármelyikét.

 

 

8. Elbírálási irányelvek

Az elbírálás során előnyt élveznek azok az iskolák/intézmények, amelyek az alábbi feltételek valamelyikének eleget tesznek.

1) Az intézmény a japánnyelv-oktató bérét illetve útiköltségét nem teljes mértékben a támogatásból, hanem részben önállóan fedezi.

2) Az intézménynek konkrét elképzelése, terve vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzeli el a japánnyelvi kurzus önerőből történő finanszírozását, fenntartását.

3) Az intézményben a japán jegyköteles tantárgynak számít. (kreditet ér)

5) A támogatást élvező japánnyelv-oktató komolyan tapasztalatokkal rendelkezik a japánnyelv-oktatás terén, japánnyelv-oktatói képesítése van.

 

 

9. Lebonyolítás

1) A jelentkezési lap letölthető a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának honlapjáról. A leadás határideje 2011. május 10.(kedd)

2) Pozitív elbírálás esetén a Japán Alapítvány Budapesti Iroda június közepén előzetes értesítést küld a pályázat elfogadásáról (Provisional Note of Grant Approval).

3) Azok az intézmények, amelyek megkapták az előzetes értesítést, kitöltik és aláírják a mellékelten küldött, kurzusra és költségvetésre vonatkozó tervezet formanyomtatványát (Course Plan and Budget Sheet), majd a levélben megjelölt egyéb dokumentumokkal együtt mielőbb visszaküldik a Japán Alapítvány Budapesti Irodájába.

4) A kurzusra és költségvetésre vonatkozó tervezet (Course Plan and Budget Sheet) beérkezése után az Alapítvány elküldi a pályázónak az alábbi formanyomtatványokat:

  - Hivatalos adománylevél (Notice of Grant Approval)

- A program feltételeire vonatkozó ismertető (Terms and Conditions)

- Elfogadó/elutasító nyilatkozat és Kifizetési Kérvény (Acceptance/ Declination Form and Application for Payment)

- A kurzus beindításáról szóló jelentés (Initial Report)

5) Amennyiben az intézmény egyetért a program feltételeire vonatkozó ismertetőben (Terms and Conditions) foglaltakkal, az alábbiakban felsorolt dokumentumokat kitöltve és aláírva visszaküldi az Alapítványnak:

- Elfogadó/elutasító nyilatkozat és Kifizetési kérvény (Acceptance/ Declination Form and Application for Payment)

- A kurzus beindításáról szóló jelentés (Initial Report)

6) A Japán Alapítvány Budapesti Iroda ezt követően folyósítja a támogatás összegét a pályázatban feltűntetett bankszámlára.

7) Az éves pályázati periódusok lejárata után a pályázó intézmények kötelesek 1 hónapon belül részletes jelentést írni a projekt illetve a költségvetés helyzetéről, valamint azokat a japánnyelv-oktatóktól kapott számlákkal (vagy azok másolatával) együtt benyújtani az Alapítványnak. Az intézményektől kapott jelentések alapján az Alapítvány ellenőrzi a folyósított összegek felhasználását. Amennyiben a támogatás teljes összege nem kerül felhasználásra, a visszamaradt összeg felhasználásával kapcsolatban az Alapítvány fog határozni.

8) Az éves beszámolókhoz az intézmény köteles minden olyan tananyagot, újságcikket stb. csatolni, amelyek a projekt eredményeképpen lettek pubblikálva.

9) A program időtartama maximum 2 év, de a támogatás nem újul meg automatikusan a második évben. A pályázó intézmény az első év végén köteles a projekt és költségvetés aktuális helyzetéről szóló jelentése mellé a következő évre vonatkozó tervezetét benyújtani. Az Alapítvány a beadott dokumentumok alapján ítéli meg a következő évi támogatás összegét.

10) A második évre vonatkozó pályázatokat legkésőbb 1 hónappal az első éves periódus vége előtt kell benyújtani.

 

 

10. Megjegyzés
Amennyiben a pályázó intézmény nem talál japánnyelv-oktatót, a Japán Alapítvány Budapesti Iroda a Magyarországi Japánnyelv-oktatók Társaságának közreműködésével segíthet kijelölni egyet számára. Az erre vonatkozó igényeket kérjük, e-mailen jelezzék.
 
 
11. Programmal kapcsolatos információk:
NIKOLÉNYI Gergely
Tel.: (06-1) 214-0775/0776

email: nikolenyigergely@japanalapitvany.hu 

 

Letölthető dokumentumok:

Programismertető magyarul

Programismertető japánul

Jelentkezési lap japánul

Jelentkezési lap angolul

Home Vissza