Üdvözöljük a Japán Alapítvány Budapesti Iroda Honlapján

Budapesti Iroda

2011-08-29 12:33

A Japán Alapítvány Budapesti Iroda

Az iroda 1991-ben jött létre japán-magyar kormányközi megállapodás alapján, a Japán Alapítvány külföldi irodái közül tizennegyedikként.
Feladatait nem csak Magyarországon, hanem Közép-Kelet Európa országaira kiterjedően végzi. Mindazonáltal a Japán Alapítvány Budapesti Iroda a magyar-japán kulturális kapcsolatok elmélyülését hivatott elősegíteni. Ehhez nyújtanak segítséget a Japán Alapítvány egész világon évente meghirdetett pályázatai, melyek a humán és művészeti cserekapcsolatok, a japanisztikai kutatások és a japán nyelvoktatás területein kínálnak lehetőségeket.
A Budapesti Iroda a tokiói központ hivatalos programjain túl önálló programokat, rendezvényeket is szervez, illetve támogat.
2006 márciusában az iroda az Oktogon közelébe költözött, ahol az előzőnél még nagyobb alapterületen megújult formában állunk az érdeklődők rendelkezésére. Az irodán belül könyvtár működik, helyszínt biztosítunk japán nyelvtanfolyamoknak, japán kulturával foglalkozó előadásoknak, kisebb kiállításoknak, míg az irodán kívül már hagyományosnak mondhatóak a filmes rendezvényeink és vándorkiállításaink, továbbá nagy sikerűek színházi és zenei produkcióink.

Munkatársak:

Igazgató: Iwanaga Emi
Igazgatóhelyettes: Tasaki Keiko
Japán nyelvoktatási szaktanácsadó: Sakaida Tooru
Japán nyelvoktatási szakértő: Mitsumori Yu
Adminisztratív munkatárs: Mészáros Gábor

Programszervezők:
Bognár Péter
(film, könyv, előadás, japanisztikai kutatás)
Hámos Eszter (kiállítás, színpadi előadóművészetek)
Nikolényi Gergely (japán nyelvoktatás)

Home Vissza